Várakozások

Várakozásai mindenkinek vannak az univerzumban. Amikor annak idején 1996-ban belefogott a Star Trek: Voyagerbe, Robert Beltrannak biztosan voltak. Most, hat évvel később, Beltran össze tudja hasonlítani a várakozásokat a realitással. „Az előző Star Trek sorozatokat tekintve úgy gondoltam, jó esélyünk van rá, hogy fusson a sorozat egy darabig, amíg fenntartunk egy bizonyos minőséget” – mondja a színész, aki a U.S.S. Voyager higgadt és hősies Chakotay parancsnokát játssza. „Valójában nem volt túl sok meglepetés. Úgy hallottam, hogy a Treknek nemzetközi, meglehetősen hűséges és mohó rajongói bázisa van, és kiderült, hogy ez nagyon is igaz. Azt is hallottam, hogy a rajongók tolakodóak is lehetnek, és ezt csak olykor találtam igaznak.”

„Az írás és maguk a sorozatok fenntartottak egy bizonyos fokú konzisztenciát, ami a stílust és a minőséget illeti. Olyan rendezőkkel dolgozunk (mint Allan Kroeker, David Livingston, Rick Kolbe és Les Landau), akik újra és újra visszatérnek. Most már sok rendezőt ismerünk, ami nagyon kellemessé teszi a forgatást, és ez egy heti sorozatnál szokatlan. Szóval, azt hiszem, nem volt túl sok meglepetés. És ez jó dolog.”

Chakotay dühös és elszánt maquis lázadóként kezdte utazását a Voyager fedélzetén, de gyorsan megbízható főtiszt lett belőle, akiben maga Janeway kapitány (Kate Mulgrew) is bízik. Azóta a karakter fejlődése meglehetősen korlátozott volt, és maga Beltran, aki mindig szókimondó, kertelés nélkül meg is mondja, mit gondol erről. „Chakotay ebből a maquis fickóból olyasvalakivé vált, aki készségesen elfogadta a tényt, hogy a hazajutás érdekében valamiképpen be kell állnia a sorba, ami a Csillagflottát és a Föderációt illeti. Ez korán megtörtént – mutat rá Beltran –, és azt hiszem, ésszerűen és indokoltan az egyetlen dolgot tette, amit tehetett. Ezen túlmenően, ami a fejlődését illeti, nem tudom, volt-e ilyen igazán. Azt hiszem, alkalmanként látunk Chakotayból különböző színeket és árnyalatokat, de nem hiszem, hogy valami nagy fejlődésre került volna sor a karaktert illetően.”

„Szeretném látni, hogy valamelyest jobban megismerjük a hátterét és talán a jövőre vonatkozó terveit is. Szeretném újraéleszteni a maquis lázadást. Ezt élvezném. Olyan dolog, ami – azt hiszem – sok történethez kölcsönözne témát, és sok érdekes dolgot csinálhatnék a karakterrel. Bár, hogy őszinte legyek, nem sokat gondolkodom ezen.”

A lényegre térve, mivel Beltran annyira őszinte: eleget látunk Chakotayból?

„Ugyanannyit fizetnek, ha egy sort mondok, vagy ha százat” – válaszolja. Azt hiszem, az írók azoknak a karaktereknek írnak, akikről úgy érzik, hogy jól tudnak írni nekik. És nem hiszem, hogy van író, aki azt gondolja, jól tud írni Chakotaynak. Nem tudom, hogy bárki rátalált-e a megfelelő hangra. Talán úgy érzik, igen. Én csak a munkámat végzem. Ha egy sor, részemről rendben van. Ha száz sor, részemről az is rendben van. Nem várok nagy színészi kihívásokat egy televíziós sorozattól, csak alkalmanként. És olykor voltak kihívások, de túlnyomórészt a formula olyannyira le van fektetve, hogy az új epizódok olvasásakor, ahogy forgatjuk a lapokat, simán kitalálhatjuk, mi fog történni legközelebb. Ez az ilyen hosszú ideig futó tévésorozatok természete. Nem várok meglepetéseket, de amikor kapok egyet, az nagyon jó.”

A hatodik szezonban mostanáig nem volt említésre méltó „Chakotay-epizód”. Így Beltrannak vissza kell merülnie a múltba, hogy kiválassza azokat a részeket, amelyek kimagaslanak: In the Flesh, Unforgettable, The Fight. „Mindegyikben voltak árnyalatok, amelyeket eljátszhattam” – lelkesedik. Nagyon más, nagyon különleges történetek voltak. Jó volt, hogy végre volt valami romantikus érdeklődés az Unforgettable c. epizódban (Virginia Madsen mint Kellin). Szerettem benne a melankolikus tragédiát, azt, hogy nem tudtam összejönni ezzel a nővel. Élveztem a koncepciót (amelyben a 8472-es faj felépíti a San Francisco-i Csillagflotta Főparancsnokságot, hogy gyakoroljon egy invázióra), az írást, a kivitelezést és a színészi játékot. Lényegében mind a három epizódnál így éreztem.”

„A The Fightnál még csak nem is éreztem, hogy ez Star Trek. Lehetett volna a jelenkorban is. Lehetett volna ötven évvel ezelőtt vagy húsz évvel ezelőtt. Nem volt nyilvánvaló Star Trek történet. Voltak más történetszálak is, amikor idegenek próbáltak kommunikálni velünk, és nem sikerült, csak rendkívüli módszerekkel. A The Fightban is ez volt a helyzet, de mindaz, ami a krízist körülvette, érdekessé tette a dolgot. És ott volt Ray Walston (mint Boothby) és Carlos Palomino (mint Káosz Kölyök). Az In the Fleshben még többet dolgoztam Rayjel, mint a The Fightban. Rayjel nagyszerű együtt dolgozni. Ő egyike a még élő nagyoknak, igazi színészkincs. Carlos minden idők egyik legnagyobb bokszolója. Nagyon szerény és barátságos. Vele is jó móka volt együtt dolgozni – nagyon odaadó és segítőkész.”

Ami a jövőbeli epizódokat illeti, Beltran – aki a Tattoot is még mindig kedvenc epizódjai közé sorolja – kétli, hogy Chakotay és Janeway valaha is romantikusan összejönnek, bár tudja, hogy nem utasíthatja el a lehetőséget. Sokkal valószínűbb forgatókönyvet jelent a Voyager régóta remélt visszatérése az Alfa-kvadránsba. Ezt a színész támogatja. „Én benne vagyok bármiben, ami az érdekes történeteket szolgálja” – hangsúlyozza Beltran. Nem tudom, hogy hány furcsa orrú és pikkelyes bőrű idegenbe futhatunk bele, akik kiakadnak ránk, mert berepülünk a területükre. Azt hiszem, hogy bizonyos értelemben kimerítettük a Delta-kvadránst. Lehet, hogy tévedek, de én támogatok mindent, ami lendületet ad erre a szezonra és a következőre. Chakotay számára érdekes lehet hazatérni, de a Timelessben egy óriási történetszálat elvettek. Tudjuk, hogy bocsánatot nyert, és hőssé vált, aztán pedig találkozott egy nővel. Úgy tűnt, a jövőnek olyan nagy részére ügyeltek. Ez az egyetlen dolog, amit nem szerettem a Timelessben. Lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy Chakotay számára érdekesebb a Delta-kvadránsban.”

Az élet a Star Trek univerzumon kívül továbbra is elfoglalja Beltrant, de talán nem annyira, mint szeretné. Úgy volt, hogy a Voyager legutóbbi szünetében sor kerül Beltran rendezői debütálására, de a projekt összedőlt, mint egy „kártyavár.” Beltran olyan biztos volt benne, hogy a film összejön, hogy nem tervezett be semmi mást. Aztán az egész szétesett, Beltrannak pedig támadt egy üres időszaka, amelyet ki kellett tölteni. Így aztán kitöltötte. „Csináltam egy aláíró körutat Angliában, amely esélyt adott rá, hogy Londonnál többet lássak az országból. Aztán Franciaországba mentem egy kis időre, és ott nyaraltam. Utána hazajöttem, és sokat dolgoztam a házamon, sok mindent meg kellett csinálnom. Ezenkívül édesanyámnak csípőprotézis műtétje volt, így sok időt töltöttem vele. Mindent egybevetve nagyon szép nyaralás volt, de nem pontosan az volt, amit reméltem.”

A filmekről szólva, Beltran beszámol róla, hogy talán fény gyúl az alagút végén a Luminarias számára; egy régen befejezett, alacsony költségvetésű filmről van szó, amelyben szerepel, és amely jelenleg forgalmazót keres. „Vígjáték és dráma – mondja. Nem a szokásos amerikai mozi, de sok figyelmet kap a filmfesztiválokon, és azt hiszem, nagyon hamar forgalomba kerül.”

És most térjünk vissza a Star Trek: Voyagerre.

Beltran talán időről időre szóvá teszi azt a kényszert, amely azzal jár, hogy egy hatodik szezonjában járó sorozatban játszik egy karaktert, de nem zúgolódik túl hangosan. Tudja, hogy jó ez. Emellett azért fizetik, hogy együtt viccelődjön és játsszon olyanokkal, mint Ethan Phillips, Kate Mulgrew vagy Tim Russ.

„Mindig jól szórakozom – foglalja össze Beltran. Nagyszerű szereplőgárdánk és nagyszerű csapatunk van. Tudom, hogy ezt mondom, amióta elkezdtük, de nagyon igaz. Mindannyian nagyon jól kijövünk egymással. Mindig sokat nevetünk, és én igazán szívesen dolgozom mindenkivel. Ez tette az elmúlt néhány évet igazán elviselhetővé, mert, ahogy mondtam, néha három-négy epizód is lemegy, amikor nem sok minden történik a karakterrel, kivéve, hogy néha azt mondja: „Igen, asszonyom”, vagy „A pajzsok 70%-ra csökkentek, kapitány”. Legalább úgy mehetek be dolgozni, hogy tudom, barátokkal dolgozom, akiket igazán szeretek. Ez a tudat és – remélhetőleg – néhány érdekes történetszál fog átsegíteni a következő néhány éven.”