A szemébe nézett, s rögtön tudta,

Ő volt az igaz, hű barátja.

Ki mindig ott volt, ha kell, ha nem.

Ki megpróbált nevetni a vicceiken.

Ki lassanként valóban emberré vált,

S „álmaiban” messzire szállt.

Érezte, hogy soha nem felejti el,

Mert az ő szemében mára ember.

Ahogy ott állt, s megmentette életét,

Tudta, hogy általa sok minden véget ért.

Feláldozta magát, hogy megmentse őt,

De az ő álma így végleg romba dőlt.

De Data nem bánkódott,

Bár ott hagyott sok hű barátot,

Mégis mikor a végzet beérte,

Ő emlékezett az életére.

Ismét az Enterprise fedélzetén volt,

S valaki hozzá ekképpen szólt:

Te voltál ki segített mindig a bajban,

Ki koncertet adott a csillagbárban.

Ki úgy festett, ahogy más soha,

Kiért bármit megadtam volna.

Kit soha nem felejtünk el, amíg élünk,

S aki megmutatta, nincs miért félnünk.

Kinek nevét vitte távol a szél,

A hegyek fölött egy dallam kísér,

S e dallamot suttogja a szám:

Kék ég mosolyog rám.